Budai Mihály Egon vagyok. 2010-től 2013-ig az ELTE TáTK nemzetközi tanulmányok alapszakos hallgatója, egyben a Társadalomtudományi Műhely tagja voltam. 2013 és 2014 februárja között a Műhely titkári feladatait is elláttam. A 2012-2013-as tanévben megkaptam Magyarország Köztársasági Ösztöndíját is. 2013 szeptembere óta az ELTE ÁJK jogász szakán tanulok, 2015 márciusában pedig felvételt nyertem a Bibó István Szakkollégiumba.
2012 szeptembere és 2014 márciusa között a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodának (NEKI) dolgoztam, míg 2014 augusztusa óta a Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület (REGY) önkéntese vagyok. Elsősorban az állam és egyén kapcsolata foglalkoztat, különös tekintettel az etnikai kisebbségek helyzetére; a jogon belül pedig elsősorban a büntetőjog, az alkotmányjog, az emberi jogok és a nemzetközi közjog érdekel. Fontosnak tartom az állampolgári felelősségtudat kialakítását, a jogtudatosságra nevelést és egymás tiszteletét.
