+36-1-460-4481

Nagy Luca Sára

Nagy Luca Sára vagyok, 2016 szeptembere óta az ELTE alkalmazott közgazdaságtan alapszakos hallgatója és a Társadalomtudományi Műhely tagja. Az egyetemi jelentkezéskor csak annyit tudtam biztosan, hogy szeretnék továbbra is matematikát tanulni és érdekelnek a társadalomtudományok. Az ELTEcon BA képzése számomra sikeresen ötvözte a kettőt, és a közgazdaságtan sok területével ismertetett meg. Még nem tudom pontosan milyen szakirányon szeretném folytatni a tanulmányaimat, de érdekelnek a makro jellegű területek (pl. oktatásgazdaságtan), a vállalatgazdaságtan és a kísérleti (viselkedési) közgazdaságtan. Izgalmasabbnak tartom azokat a szakirányokat, ahol létező problémákat oldhatok meg a rendelkezésemre álló eszköztárral. A viselkedési közgazdaságtanban pedig az ember, mint ösztönözhető, illetve (nem) racionálisan cselekvő lény foglalkoztat.

Az Eötvös Collegium-ban lehetőségem van olyan kurzusokon részt venni amiknek témája érdekel, de nem feltétlenül jelenik meg az egyetemi kínálatban, ezen kívül collegiumi keretek között spanyolul tanulok. A műhely rengeteg pluszt nyújtott már a tanulmányaimhoz, leginkább azzal, hogy rendkívül sokszínű. A többi műhellyel ellentétben itt nem egy-két szak, hanem egy egész kar hallgatói vannak jelen. Bármilyen témával foglalkozunk is az órákon, biztos lehetek benne hogy legalább háromféle szakirányból közelítjük meg azt.

Szeretek utazni, más kultúrákkal és nézőpontokkal megismerkedni, ezért alapszakos éveim során mindenképpen szerettem volna legalább egy félévet külföldön tanulni. A 2018-as tavaszi félévben elnyertem az ELTE jelölését partneregyetemi részképzésre. Ha a fogadó fél is rábólint a pályázatomra, a 2018/19-es tanévben a tokiói Waseda University hallgatója leszek.