Parragi Bálint vagyok, 2017 őszén kezdtem el egyetemi tanulmányaimat az ELTE Alkalmazott Közgazdaságtan szakon. Újonnan kialakult érdeklődésem még nem igazán van, eddigi tanulmányaim során pedig rengeteg dolog érdekelt, leginkább a földrajz, a történelem és az irodalom, így már csak ezeknek az irányoknak az összeegyeztetése is egy érdekes folyamat számomra, de abban biztos vagyok, hogy még sok mindent szeretnék megtapasztalni és megismerni a jövőben. Ugyanígy a tanév eleje óta vagyok tagja az Eötvös Collegium Társadalomtudományi Műhelyének.
Szakmai tevékenység még nem kötődik hozzám az egyetemen az elmúlt félévből, viszont 2018 áprilisában mind a XIX. Eötvös Konferencián, mind a Társadalomtudományi Műhely által szervezett Társadalom Tükrében Konferencián előadok.
A közéleti tevékenységem jelenleg a TáTK HÖK-höz kapcsolódik, ahol ősztől az Ellenőrző Bizottságban vagyok tag, mely egy HÖK-től független bizottság és így szívesen töltöm be ezt a tisztet.
Szabadidőmben szeretek kosárlabdázni, zenélni, zenét hallgatni és koncertre, fesztiválokra járni, ahol az utóbbi években egyre inkább önkéntes, illetve dolgozói szerepkörben vagyok.

