+36-1-460-4481

Sarnyai Benedek Máté

Sarnyai Benedek Máté vagyok, 20 éves. Szegedről származom, szintén szülővárosomban szereztem meg a középiskolai végzettséget. Tanulmányaimat 2017. szeptemberi szemeszterében szociológia szakon kezdtem az ELTE Társadalomtudományi karán, ahol jelenleg is elsőéves BA hallgatóként tanulok. Ugyanezen évtől vagyok az Eötvös Collegium Társadalomtudományi Műhelyének tagja is. Érdeklődési területem még alakulóban van, jelenleg vallásszociológiával szeretnék a jövőben foglalkozni, illetve az I. félév során sikerült a családszociológiába is kicsit „belekapnom.” Az utóbbi időben továbbá Nyikolaj Bergyajev, orosz keresztény filozófus munkásságával foglalkozom mélyebben és az ő nézeteinek szociológiai vonatkozásait és esetleges alkalmazási lehetőségeit keresem.

Szabadidős tevékenységként érdeklődöm a fotózás és a filmezés iránt, amely érdeklődési köreimet a Collegium Kommunikációs Bizottságában tudom kamatoztatni.

Szakmai részről részt fogok venni a közeljövőben Collegiumunk Társadalomtudományi Műhelye által megrendezésre kerülő „Társadalom tükrében” nevet viselő konferencián. Remélem az itt feldolgozásra kerülő témámat jövőre a kari TDK-ra is tovább tudom vinni.