Toldi Viktória vagyok, az ELTE Társadalomtudományi Karának harmadéves alapszakos szociológus hallgatója. Az Eötvös Collegium Társadalom Tudományi Műhelyébe 2015 szeptemberében nyertem felvételt, tehát az egyetemmel és a szakkollégiummal történő megismerkedés szerencsés módon egyszerre történt, így szerencsés módon a szakkollégiumi tevékenységeket a kezdetektől fogva természetesnek tekintem.
Azzal a naiv elképzeléssel jelentkeztem szociológiára, – mint legtöbbünk – hogy szeretném egy jobb hellyé tenni a világot. Idő közben rá kellett jönnöm, hogy társadalomtudós végzettséggel sem tud az ember varázsütésre „rendet” teremteni, azonban az itt eltöltött évek során egy olyan látásmódot kaptam, amelyen keresztül máshogyan, kritikusabban, szkeptikusabban szemlélhetem a világot és talán lehetőségem lesz arra, hogy ezt a szemléletmódot, tudást másoknak is átadjam.
Azt, hogy számomra mit jelent a szociológia, vagy egyéb társadalomtudományok, azt Petőfi „szőlőszem hasonlatával” tudnám megfogni: sok napsugárra és még több időre van ahhoz szükség, hogy a szőlő – a társadalom – megérjen.
Különösen foglalkoztatnak a társadalmi mobilitással kapcsolatos kvantitatív és kvalitatív kutatások egyaránt, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek okai, hatásai és lehetséges megoldásai. Szívesen olvasok a tudásszociológia, a szociálpszichológia és a gazdaságszociológia témaköreiben.
2016 ősze és 2018 tavasza között a Társadalomtudományi Műhely titkáraként tevékenykedtem, valamint a 2017-es Eötvös Konferencián a Társadalomtudományi szekció felelőse és moderátora voltam.
Egy félév erejéig a collegiumi Választmány Kommunikációs Bizottságának voltam az elnöke, azonban úgy érzem, a helyemet igazán a Közösségi Bizottság tagjaként találtam meg. Amíg bentlakó kollégista voltam, nagyon szívesen segítettem a közösségi programok szervezésében és lebonyolításában.
Szabadidőmet, ha tehetem, aktív pihenéssel töltöm. Nagyon szeretek kirándulni, túrázni, biciklizni és ha mindezt jó társaságban tehetem – amire itt a koliban nem nehéz – az csak hab a tortán.
