Angol-Amerikai műhely
Műhelyvezető: FEJÉRVÁRI BOLDIZSÁR
Műhelytitkár: Barabás Gergő
A műhelyről
Az Eötvös Collegium Angol-Amerikai műhelyének célja, hogy az ELTE magas szintű tanulmányi munkát vállaló angol szakos Eötvös collegista hallgatói (a továbbiakban: a műhelytagok) számára a lehető legjobb feltételeket biztosítsa a szakmai fejlődéshez. Ezért:
- A műhelytagok kiscsoportos (legfeljebb 10 fős) szemináriumok keretében dolgoznak fel az oktatókkal különféle irodalmi, nyelvészeti, nyelv- és országismereti, valamint nyelvtanítás-módszertani témaköröket.
- Igyekszünk minél több hiánypótló kurzust meghirdetni.
- A műhelytagok tanulmányi és kutatómunkáját, valamint gyakorlótanítását órákon kívüli konzultációs lehetőségekkel is támogatjuk.
- Értékes szépirodalmi, szak- és kézikönyvgyűjtemény áll a műhelytagok és az oktatók rendelkezésére.
- A tág értelemben vett angol filológia műveléséhez felhasználjuk a legmodernebb elektronikus segédeszközöket is; folyamatosan frissítjük a magas színvonalú tanulmányi és kutatómunkát segítő internetes forrásgyűjteményünket.
Az alap- és törzsképzésbe illő szemináriumainkat (kevés kivételtől eltekintve) kizárólag műhelytagok számára hirdetjük meg. Szakszemináriumainkra – a hallgatói kvóta erejéig – az ELTE érdeklődő nem kollégista hallgatóinak jelentkezését is várjuk.
Az ELTE Angol – Amerikai Intézetével való szoros együttműködés eredményeképpen az Angol – Amerikai műhely minden kurzusa kreditált. A kurzuskínálat összeállításánál a tagok speciális igényeit is igyekszünk figyelembe venni.
A jelenleg érvényben lévő műhelyszabályzat itt elérhető.
Pályázati felhívás Beloit 2019 ide kattintva elérhető.
A műhely tagjai
A nevekre kattintva olvasható a tagok bemutatkozása.
| Név | Szak, évfolyam | Felvétel éve | Státusz |
| Barabás Gergő | angol-kémia tanár, OT IV. | 2014 | bentlakó |
| Barlay Vince | angol-történelem tanár, OT I. | 2017 | bejáró |
| Dankó Nóra Anna | angol-történelem tanár, OT I. | 2017 | bentlakó |
| Egyed Regina | angol-történelem tanár, OT III. | 2015 | bentlakó |
| Érsek Csenge | anglisztika, BA III. | 2015 | bejáró |
| Fogas Lívia | angol-informatika tanár, OT IV. | 2015 | bejáró |
| Garai Luca | anglisztika, BA III. | 2016 | bejáró |
| Kapusi Bence | anglisztika, BA II. | 2016 | bentlakó |
| Kárpáti Orsolya | angol-nemzetiségi német tanár, OT I. | 2017 | bentlakó |
| Kasuba Ágnes Rebeka | angol-spanyol tanár, OT III. | 2015 | bentlakó |
| Koller Virág | angol-német tanár, OT. II. | 2016 | bentlakó |
| Kovács Györgyi | PhD hallgató I. | 2009 | bejáró |
| Óvári Kitti | angol-spanyol tanár, OT IV. | 2015 | bentlakó |
| Sinka Andor Dénes | angol-spanyol tanár, OT II. | 2016 | bentlakó |
| Solymosi Nóra | angol-orosz tanár, OT V. | 2013 | bentlakó |
| Sümegi Kinga | angol-francia tanár, OT II. | 2016 | bentlakó |
| Szabó Csenge | anglisztika, BA I. | 2017 | bejáró |
| Szántó Hanna | angol-spanyol tanár, OT IV. | 2014 | bejáró |
| Török Márk Werner | angol-magyar tanár, OT I. | 2017 | bentlakó |
| Ungvári Sára | angol-magyar tanár, OT I. | 2017 | bentlakó |
| Varga Gábor | angol-német tanár, OT III. | 2015 | bentlakó |
| Vezekényi Fanni | angol-spanyol tanár, OT II. | 2016 | bentlakó |
| Wynn Anna Patrícia | anglisztika, BA III. | 2016 | bejáró |
A korábbi tagok listája elérhető itt.
Oktatók
- Fejérvári Boldizsár
- Imrényi András
- Kugyela Tamás
- Mihálka Réka
- Pikli Natália
- Pintér Károly
- Ruttkay Veronika
- S. Gedeon Mária
- Szabó Máté
- Tamási Gergely
Szemináriumok 2018 tavaszi félévében
A kódokra kattintva a kurzus leírása, a nevekre kattintva pedig az oktató profilja olvasható.
| no./sorszám | code / kód | start time/kezdés időpontja | instructor(s)/oktató(k) | title/cím |
| 1 | BBN-ANG/218/A2 | Tue/K 14:00–15:30 | Fejérvári Boldizsár | Constructing Thomas Chatterton / Thomas Chatterton megkonstruálása |
| 2 | BBN-ANG-216/f | Tue/K 12:15–13:45 | Fejérvári Boldizsár | English Literature from 1890 until the 1960s / Az angol irodalom 1890-től 1960-ig |
| 3 | BBN-ANG11-312.11 | Tue/K 16:00–17:30 | Fejérvári Boldizsár | Moses, Aristotle, and Christ in Dogville / Mózes, Arisztotelész és Jézus a Dogville-ben |
| 4 | BBN-ANG-212/g | Thu/Cs 10:00–11:30 | Varsányai Kata | Medieval and Renaissance English Literature / A közékor és a reneszánsz angol irodalma |
| 5 | BBN-AND-301 / BBN-ANG11-312.301 | Wed/Sz 9:30–11:00 | Pikli Natália | Meta Theatre, Meta Drama /Meta-dráma, Meta-színház |
| 6 | BMVD-200/656a/EC | Wed/Sz 16:00–17:30 | S. Gedeon Mária | American and Hungarian Cultural Differences / Amerikai-magyar kulturális különbségek |
| 7 | BMVD-200.660a/EC | Tue/K 20:00–21:30 | Fejérvári Boldizsár | Research and presentation / Kutatás és előadás angolul |
| 8 | BMVD-200.480a/EC/1 | Fri/P 14:00–15:30 | S. Gedeon Mária | English Level C1 2 / Angol C1 haladóknak A |
| 9 | BMVD-200.480a/EC/2 | Fri/P 15:30–17:00 | S. Gedeon Mária | English Level C1 2 / Angol C1 haladóknak B |
| 10 | BMVD-200.380a/EC | Tue/K 20:00–21:30 Thu/Cs 17:45–19:15 |
Solymosi Nóra, Sinka Andor és Fogas Lívia | English B2 / Angol B2 |
A korábbi kurzusok listája elérhető itt.
Eredmények
A Műhely eredményei elérhetők itt.
