Társadalomtudományi műhely
Műhelyvezető: BOZSONYI KÁROLY
Műhelytitkár: Kökény Martina, Tóth Lilla
A műhelyről
A Társadalomtudományi Műhely az Eötvös József Collegium egyik legfiatalabb, és az egyik legszínesebb programokat kínáló műhelye. Célja, hogy előremozdítsa az Egyetem kiemelkedő tehetségű és szorgalmú hallgatóinak elsősorban tudományos pályáját, de hozzásegíti egyéb karrierlehetőségekhez is. Nagy hangsúlyt fektetünk a személyre szabott foglalkozásokra, az egyéni tehetség kibontakoztatására is. A Társadalomtudományi Műhely valódi sokszínűséget biztosít, hiszen a hallgatók a legkülönfélébb szakterületekről érkeznek, munkánk során pedig igyekszünk mindnyájuk számára kielégítő, későbbi elhelyezkedésük szempontjából hasznos, sőt piacképes képzést nyújtani.
Műhelyünk vezetője Dr. Bozsonyi Károly, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese, a Társdalom-, és Kommunikációtudományi Intézet alapító tanszékvezető egyetemi docense.
Kurzusaink magas színvonalát a hazai tudományos élet fiatal, ígéretes tehetségei biztosítják, akik a tanítási feladatok ellátása mellett a hallgatókkal való személyes, mester-tanítvány viszony kialakítására is törekszenek.
A műhelyben folyó munka az egyetemi képzést oly módon igyekszik kiegészíteni, hogy abban minden műhelytag megtalálja a maga érdeklődési területét, valamint célja olyan széleskörű tudást és műveltséget biztosítani, mely a későbbi karrier alapja lehet. A műhelyben olyan kompetenciákat is fejlesztünk, mint vitakészség, előadás, számítógép-kezelés. Konferenciáink, vitaestjeink során a hallgatók megtanulják, miként kell elvégezni egy-egy téma átfogó vizsgálatát, valamint szakmai programjaink során a kritikai elemző készségfejlesztés is fontos szerepet kap..
A műhelyéletet nemcsak a tanulás, hanem közös, nem szakmai jellegű programok szervezése is jelenti, mint színházlátogatás, múzeumlátogatás, ünnepi rendezvények, valamint egy vagy több napos műhelykirándulások. Ezek az alkalmak lehetővé teszik, hogy a műhelytagok közötti hosszú távú, jó kapcsolat ne csak a szakmában, de a magánéletben is kiteljesedhessen. Úgy gondoljuk, a magas színvonalú munka és a baráti légkör ötvözésével érhetjük el a legnagyobb sikereket az élet minden területén.
Műhelyünk szívesen látja a társadalomtudományok iránt érdeklődő hallgatókat, akik a Collegium támogató légkörében képzelik el szakmai fejlődésüket, s nem utolsó sorban szeretnék átélni mindazt, amit a collega-lét jelent, melyről bizton ígérhetjük, hogy egész életük legkedvesebb diákéveiként fogják emlegetni.
Számítunk Rátok!
A műhely tagjai
A képekre, a táblázatban pedig a nevekre kattintva olvasható a tagok bemutatkozása.
| Nagy Luca Sára | ||
| Tóth Ingrid | ||
Korábbi tagok
Ármás Julianna
Bánfi Bianka
Bauer Flóra
Boros Anikó
Botházi Renáta
Böszörményi Éva
Budai Mihály Egon
Csáfordi Zsolt
Cserpes Tünde
Csimma Kornélia
Csuta Virág Regina
Etelaky Éva † (1988-2012)
Fink Eszter
Gábriel Dóra
Göncző Levente Zoltán
Horváth Ágoston
Jacsó András
Katona Sándor
Körmendy Judit
Kuklin Andrej Endre
Lengyel Lea
Lévay Petra
Laube Csilla
Németh Ágnes Adél
Németh Ferenc
Machó Zsófia
Máhr Borbála
Petróczy Dóra Gréta
Purczeld Eszter
Rabi Nikoletta
Rémai Dániel
Rigó-Ditzendy Orsolya
Somfalvi Alíz
Szabó Gábor Dániel
Szatmári Brigitta
Szurovecz Illés
Tóth Rita
Kurzusok
2014/2015 tavasz
| Aktuális társadalomtudományi problémák – Kutatószeminárium | Bozsonyi Károly | |
| Globalization and Popular Culture | Rik Adriaans | |
| International Sanctions | Abtin Salehi | |
| Közösségi gazdaságtan | Purczeld Eszter |
2014/2015 ősz
| Kutatószeminárium a Társadalomtudományi Műhely tagjainak | Bozsonyi Károly | |
| Statisztikai adatelemzés (SPSS) 2. | Horváth Ágoston | |
| Sociology of Gender and Sexuality | Frank G. Karioris |
2013/2014 tavasz
| Nemzetközi válságok a hidegháború után | Göncző Levente | |
| Statisztikai adatelemzés (SPSS) | Horváth Ágoston | |
| A MapInfo használatának alapjai | Csuta Virág Regina | |
| A két világháború közötti budai elit – Kutatószeminárium | Bozsonyi Károly |
2013/2014 ősz
| A (poszt)modern állapot | Havrancsik Dániel | |
| Konzultáció a Társadalomtudományi Műhely tagjainak | Ditzendy Orsolya | |
| Bevezetés a statisztikába | Bozsonyi Károly | |
| Bibliaismeret mindenkinek | Ditzendy Orsolya |
2012/2013 tavasz
| Rendszerváltás kutatószeminárium | Ditzendy Orsolya | |
| A MapInfo használatának alapjai | Csuta Virág Regina | |
| Bibliaismeret mindenkinek | Ditzendy Orsolya |
2012/2013 ősz
| Politika és etika | Megadja Gábor | |
| Magyarország társadalomtörténete 1945 után | Ditzendy Orsolya | |
| Bibliaismeret mindenkinek | Ditzendy Orsolya |
2011/2012 tavasz
| Bibliaismeret és európai gondolkodás | Ditzendy Orsolya | Bibliaismeret … |
| Számítógépes adatelemzés (SPSS) | Bozsonyi Károly | |
| Média kutatószeminárium (Magyarország képe a nyugati sajtó tükrében) |
Fenyves Katalin, Pelle János, Zirkuli Péter | |
| Orál história és memória kutatószeminárium | Csákó Mihály, Németh István |
2011/2012 ősz
| Megtalálni a szabadság rendjét – Eszmék és hitek a politikai cselekvésben |
Ditzendy Orsolya | Megtalálni … |
| Médiakutatási perspektívák | Somfalvi Alíz | |
| Statisztika | Bozsonyi Károly |
2010/2011 tavasz
| A társadalomelmélet interdiszciplináris megközelítései |
Ditzendy Orsolya, Somfalvi Alíz |
2010/2011 ősz
| Médiaszociológia | Somfalvi Alíz | Hétfő, 19:00-21:00 | EC 013 | Médiaszociológia |
| Statisztikai adatok térbeli megjelenítése | Rémai Dániel | Csütörtök, 19:00-21:00 | EC 013 | Statisztikai adatok |
Eredmények
2015
Dudlák Tamás az ELTE Alumni Alapítvány ösztöndíjasa lett a 2014/2015-ös tanévben.
2014
Horváth Ágoston (A fővárosi törvényhatósági bizottság vezető politikusai az 1920‒1945 közötti korszakban) és Szurovecz Illés (Új típusú újságírás a magyar online sajtóban) TDK-dolgozatait továbbküldték az OTDK-ra.
Dudlák Tamás kapta a Portus-vándordíjat (az Eötvös Collegium ballagó diákjának jár, aki a Collegisták szavazatai alapján a legtöbbet tette a Collegiumért)
2013
Göncző Levente Zoltán, a Műhely harmadéves, nemzetközi tanulmányok szakos hallgatója I. helyezést ért el az OTDK Társadalomtudományi Szekciójának Nemzetközi tanulmányok szekciójában.
Dolgozata címe: Az ötnapos háború és a hideg béke időszaka.
Gratulálunk neki!
2012
Szurovecz Illés, a Műhely elsőéves, kommunikáció és médiatudomány szakos hallgatója kapta meg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesülettől az Év Írása-díjat az „Interjú” kategóriában. Gratulálunk neki!
2011
Budai Mihály Egon másodéves nemzetközi tanulmányok szakos hallgató a TáTK kari TDK konferencián 2. helyezést ért el.
Dolgozatának címe: A franciaországi kisebbségpolitika jelene és jövője: egy központosított európai állam az okcitán etnikai törekvések és a lisszaboni szerződés elvárásainak kereszttüzében
Gábriel Dóra (Panelmesék Gazdagréten), Gönző Levente Zoltán (Az ötnapos háború és a hideg béke időszaka – orosz-grúz kapcsolatok) dolgozatait pedig tovább küldték OTDK-ra.
Köztársasági Ösztöndíjasok:
- 2014/2015: Tóth Rita, Szurovecz Illés
- 2013/2014: Dudlák Tamás
- 2012/2013: Budai Mihály Egon, Göncző Levente Zoltán
- 2011/2012: Ditzendy Orsolya
- 2010/2011: Laube Csilla, Somfalvi Alíz














